Probiotikum kúra gyermekeinknek

A probiotikum kúra gyermekeinknek épp olyan fontos, mint nekünk, felnőtteknek

A gyermekek immunrendszere kevésbé olyan fejlett és edzett, mint a felnőtteké, így a betegségekre is fogékonyabbak. Korukból adódóan még nem képesek tudatosan odafigyelni a bevitt táplálék minőségére, valamint mennyiségére. Sajnos egy szülő sem tudja gyermekét teljes kontroll alá vonni az étkezést illetően, még akkor sem, ha mindent megtesz a védelme érdekében, hiszen az óvodában, az iskolában, a büfékben, a zsúrokon, vagy épp a nagyinál sem biztos, hogy olyan ételt fog megenni, ami az egészségét kellően kiszolgálja.

A probiotikum kúra gyermekeknél azért fontos, mert tudatos odafigyeléssel számos betegséget meg lehet előzni. Napjainkban elkerülhetetlen, hogy a gyermek ne fertőződjön meg az óvodában, vagy az iskolában. A legtöbb ágyhoz kötött betegség csak antibiotikumos kúrával orvosolható. A baj csak azzal van, hogy a gyógyszer valóban tünetmentessé teszi a gyermeket, de ezzel egyidejűleg nagy mértékben sérül a bélflóra, amely a későbbiekben újabb betegségekhez vezethet. A probiotikum kúra gyermekeinknél az egészséges bélflóra helyreállításában lesz segítségünkre, mindemellett részt vesz a tökéletes emésztési folyamatok zavartalan működésében. Az antibiotikumos kúra alkalmazása alatt erősen javasolt probiotikumokat juttatni a gyermek szervezetébe, ezzel elkerülve az esetleges további betegségeket. A probiotikumok jótékony baktériumként ismertek, elősegítik a normális emésztést, mindazonáltal a bélflóra egyensúlyáért is felelnek. A probiotikumok nagyszerűen hozzájárulnak a vitaminok termelődésében. Azt pedig tudjuk, hogy a vitaminok felszívódása létfontosságú minden gyermek számára, hiszen a fejlődésüket segítik.

Miért van szükség a probiotikum kúrára gyermekeinknek?

A legtöbb szülő nem is gondolná, hogy mennyire fontos az antibiotikumokon élő gyermek számára pótolni a jótékony probiotikumokat. Néhány orvos nem tájékoztatja a szülőt a gyógyszerek mellékhatásairól, de a rosszabbik eset az, amikor a szülő mindezek tudatában nem tulajdonít különösebb jelentőséget a probiotikum kúra alkalmazásának. Az antibiotikumok szedése után szinte elkerülhetetlen a bélflóra károsodása, amely a későbbiekben nagyon súlyos emésztési zavarokat eredményezhetnek, ilyen a hasfájás, a hasmenés, a bélfal átszakadása, a fekély. Jelen problémák elkerülése érdekében, mindenképp ajánlott a probiotikum kúra azonnali megkezdése az antibiotikum kúrával egyidejűleg.

Pénz kidobás vagy egészség, kellenek a probiotikumok?

Szerintem minden ember tisztában van a magyar fizetési kvótával. Éppen ezért minden szülő ott spórol, ahol tud. Vajon megéri nem törődni a gyógyszerek okozta mellékhatásokról?

Sajnos a gyógyszernek különféle mellékhatásai lehetnek. Az antibiotikumok tipikusan olyan gyógyszerek, amelyek bár tünetmentesítik a betegséget, de súlyos károkat hagyhatnak a gyermek szervezetében. Tulajdonképp az történik, hogy több káros baktérium lesz a gyermekben, mint jótékony, ennek folytán az immunrendszer legyengül. Az immunrendszer gyengesége pedig tárt karokkal várja az újabb betegségeket. A hasznos probiotikum kúra gyermekeknek mindenképp ajánlott, nem csak az antibiotikumos kezelések alatt. Ha szeretnénk gyermekünket megóvni a betegségektől, akkor kúra szerűen mindenképp szoktassuk gyermekünket a probiotikumok szedésére.

Jótékony baktériumok –probiotikumok – számos savanyított tejtermékekben is megtalálhatóak, ilyen a kefir, vagy a joghurt, viszont laktózérzékenység miatt, esetleg vegán étkezésen élő gyermekek nem fogyasztanak semmilyen tejet tartalmazó terméket. A probiotikumok megfelelő pótlására a legjobb megoldás a Probiotix kapszula lehet, amelyről itt olvashat részletesebben. Hazánkban nagyon sok esetben használják az antibiotikumos kúrákat gyermekeknél, amelyek esetenként indokolatlanok.

Milyen gyakori betegségek esetén javasolt a probiotikum kúra gyermekeknél?

  • salmonella okozta hasmenés
  • súlyos, véres, lázas hasmenés
  • középfülgyulladás
  • tüdőgyulladás
  • húgyúti fertőzés

Jelen tünetek kellemetlen hasmenést okoznak, amely sokszor kiszáradást, vízveszteséget eredményez. Az igen erős antibiotikumok mellé erősen ajánlott a probiotikum kúra alkalmazása gyermekeknél, hogy a bélflóra ne roncsolódjon.


Szakirodalom forrás:
http://healthland.time.com/2010/11/29/study-some-benefits-of-probiotics-for-kids/
http://www.webmd.com/children/news/20101128/children-may-benefit-from-probiotics-prebiotics